Az Országgyűlés 2000 júniusában elfogadott határozata értelmében minden év február 25-én tartják a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapját. 1947-ben ezen a napon a megszálló hatóságok jogtalanul letartóztatták és a Szovjetunióba vitték a Független Kisgazdapárt főtitkárát. Kovács Béla nyolc évet töltött börtönben, fogva tartása az önkényuralom jelképévé vált.
A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján Székesfehérváron ünnepi műsorral és koszorúzással tisztelegtek az áldozatok emléke előtt az ’56-osok terén. A Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium diákjai méltóságteljes műsorukban idézték fel a diktatúra rémtetteit.

Az előadást követően dr. Cser-Palkovics András polgármester megemlékező beszédében kiemelte: „Áldozatokra emlékezni, bűnösöket megnevezni morális kötelességünk, és mindent megtenni annak érdekében, hogy soha többet ne szenvedjenek emberek ilyen gyilkos ideológiák miatt. A fiataloknak tudniuk kell, hogy ez nem néhány oldal a történelemkönyvben, hanem e mögött emberi sorsok, tragédiák vannak, és ez az ideológia még mindig ott van – pedig nincs helye – a világban.”

Ezt követően dr. Molnár Krisztián, a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnöke, dr. Cser-Palkovics András polgármester, Buday Attila, a Fejér Vármegyei Kormányhivatal főigazgatója és Dancs Norbert, a Székesfehérvári Járási Hivatal hivatalvezetője közösen helyezték el az emlékezés virágait az ’56-osok terén.

Koszorúval és egy-egy szál virággal tisztelegtek a kommunizmus áldozatainak emléke előtt a képviselők, az ’56-os szervezetek, a pártok, a történelmi egyházak, a fegyveres és rendvédelmi szervek, valamint a civil szervezetek képviselői.
