Ugrás a tartalomhoz

Gárday Balázs

1983-ban Budapesten születtem. Feleségemmel és három gyermekemmel Gárdonyban, Agárd városrészben lakom. Anyai ágon törzsgyökeres gárdonyi, agárdi vagyok. Gyerekkorom óta minden szabadidőmet itt töltöttem, így amikor Budapestről Gárdonyba költöztem családommal, gyakorlatilag haza tértünk. Szerencsésnek tartom magam, hogy ilyen helyet tudhatok otthonomnak, mint a tó környéke.

A Budapesti Műszaki Főiskola Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karán szereztem diplomát, mint villamosmérnök, majd ugyan itt kaptam Távközléstechnikai szakmérnök képesítést.

Szakmai pályámat családi vállalkozásunkban kezdtem, ahol a mérnöki feladatok mellett az ügyvezetést is ellátom. Mindezek mellet saját grafikai tervező vállalkozásomat vezetem Gárdonyban.

2006-tól 2014-ig, két cikluson keresztül Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testületének tagja voltam, ahol a Pénzügyi Bizottságban dolgoztam, majd 2010-től a kerület Informatikai Tanácsnoka lettem. 2014-től Gárdony Város Önkormányzata Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság nem képviselő tagja vagyok.

Tó környéki lakosként fontosnak tartom, hogy a térségben megvalósult fejlesztések mellet további megoldásokat keressünk a régió versenyképességének növelésére, úgy hogy közben szem előtt tartjuk természeti kincseink biztonságát, védelmét.