Ágnes-forrás (Moha)
1374-ben egy hivatalos oklevél említi: volt egy kút, sőt, valószínűleg több kút is, amely összetételére nézve jótékony hatást gyógyerejétől fogva áldásosnak, a nép nyelvén Áldó kútnak hívtak.
A mohai vízre nézve nagy jelentőséggel bír az 1782. év. A levéltári okmányok alapján Bél Mátyás Magyarország földrajzáról készített művében említést tesz "Moha község határában savanyúvíz, több évszázadok óta elrejtve s eltemetve volt, de a földbirtokos, mélt. gróf Amade Taddé, saját költségével és buzgó igyekezetével 1782. évben a néphagyomány nyomán kutatva, azt a szántóföldek közt felkutatta s közhasználatra felnyitotta, némelyek a füredi, mások a seltersi vízhez hasonlítják.
A 18. század végén Pészaki Bajzáth György, elődei példáját követve a savanyúvíz-forrást figyelemre méltatta. "Az 5 öl mélységben lévő forrást megásatta, azt faragott kövekkel kirakatá s melléje vendégházat építtetett, sétány ültetett annak használatát a közönség részére megnyitá, mi által, főleg a közeli vidékiek számára, látogatott mulatóhellyé vált."
A kutat lányának, Bajzáth Ágnesnek ajándékozta. 1879 év telén jött elő az előbbieknél még erősebb savanyúvíz, melynek nyílásába a felsőbb édes források kizárására 15 öl 4 láb hosszú vörösfenyő csövet helyeztek le. A kút ekkor percenként 6 liter vizet adott. Kempelen Imre édesanyja, Bajzáth Ágnes után az "Ágnes forrás" nevet adta a kútnak. Később festett vörösfenyőből készült, vizet öntő szobor alakjával is megörökítette a kutat. A szobor jelenleg a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban található.
1880-ban készült el a palackozó és töltő őzem, ekkor indulhatott a termelés is.
A folytonos kereslet-növekedés újabb lépésre ösztönözte Kempelen Imrét: a vasútállomástól 588 méter hosszan szárny vasútvonalat építtetett ki a forrásig, melynek átadására 1885. június 10-én került sor.
A trianoni döntés nem kedvezett az üzletmenetnek, a II. világháborút követően pedig államosításra került az ásványvíz kút.