Bodajki Kegyhely Mária-napi Főbúcsú

Bodajk kisvárosát festői szépségű környezetben találjuk a Móri-árok peremén. A Bakony alján meghúzódó település hazánk legősibb Szűz Mária kegyhelye. A Kálvária-hegy tövében felszökő gyógyforrást már a IX. századtól látogatták. Államalapító Szent István királyunk a Boldogságos Szűz tiszteletére kápolnát emeltetett, s ő maga is gyakran járt ide imádkozni fiával, Imre herceggel. Több alkalommal megfordult itt Szent Gellért püspök is. A legenda szerint Szent László király a Kálvária-hegyről a levegőbe rajzolt kereszt jelével futamította meg a pogány csapatokat. Írásos emlékek igazolják, hogy a XII. századtól Bodajk a fehérvári keresztes lovagok birtoka, akik a kegyhely gondozásának nemes feladatát is ellátták.

A hódoltság ideje alatt Bodajk is török kézre került. 1601-ben Székesfehérvár visszafoglalására innen indult el a keresztény sereg, mely a később szentté avatott Brindisi Lőrinc kapucinus szerzetes és Berényi gróf vezetésével már Csókakőnél győzelmet aratott a többszörös túlerővel szemben.

Az ország felszabadulását követően a császári hatalom a csókakői várat és környékét a Hochburg-családnak adta, mely nagy kiterjedésű uradalom Bodajkot is magába foglalta.  A hithű katolikus uraság egyik legfontosabb teendőjének a lelkipásztori szolgálat ellátását tekintette, így 1695-ben Mórra telepítette le a kapucinus atyákat, akik a bodajki kegyhely felvirágoztatását is feladatul kapták.

A kapucinus rendházfőnök, Pater Willibald a móri zárda és templom építtetése közben hallotta, amint Bodajkot a munkások "csodálatos hely"-ként emlegették. 1697-ben ásatásokat kezdeményezett, melyek igazolták sejtéseit: megtalálták a kőfallal körülvett Boldogságos Szűz kis kápolnájának alapjait, s mellette az egykori temető maradványait. A kápolna újjáépítésének gondolata rögtön felmerült benne, és a lelkes páter mecénások keresésére indult. Az építkezéshez a Hochburg-családon és a környékbeli híveken kívül Kollonich Lipót esztergomi érsek pénzt és kegytárgyakat adományozott. Willibald a Bécsben élő Colloredo grófnőhöz is támogatásért fordult, de az először vonakodott a segítségnyújtástól. A legenda szerint, álmában megjelent neki a Szűzanya, szemrehányást tett, és betegséggel sújtotta. Másnap a grófnő meghagyta Willibaldnak, hogy kérjen tőle valamit a kápolna számára. Az atya a passaui, híres Segítő Szűz Mária kegykép másolatát kérte. A grófnő azonnal megrendelte a képet egy bécsi mestertől, és amint az elkészült, a betegsége megszűnt. Ezzel indult a kegyképhez fűződő csodás események sorozata.

A kegykápolnát 1697. július 2-án, Sarlós Boldogasszony ünnepén áldotta meg a székesfehérvári jezsuiták főnöke. Ez alkalomra XII. Ince pápa teljes búcsút, a többi Mária-ünnepre pedig hét esztendős, valamint hétszer negyven napi búcsút engedélyezett. Később pedig Kisasszony napjára is teljes búcsút kértek az itt szolgáló szerzetesek.

Az imameghallgatások és a csodás gyógyulások következtében a zarándokok száma oly mértékben növekedett, hogy a kápolna kicsinek bizonyult, így a kapucinus atyák egy templom megépítését határozták el. Az alapokat 1728-ban rakták le özvegy gróf Hochburg Józsefné végrendeleti adományának (500 Ft) első részletéből. A ma is álló barokk kegytemplomot Segítő Boldogasszony tiszteletére 1742. szeptember 30-án szentelte fel Berényi Zsigmond pécsi püspök több ezer hívő jelenlétében. A Segítő Szűzanya kegyképét a főoltáron helyezték el. A Mariahilf-képtípus a német és osztrák területeken a XVII. században vált széles körben ismertté, amikor a háború, járványok és az éhínség által sújtott nép Szűz Máriához folyamodott, az ő közbenjárásától remélve a csapások megszűnését. A pestis - "a török rabiga utolsó átka" - alól megszabadító Szűzanya ruhájának élénk piros és kék színe azokra a vörös és kék posztó keresztekre emlékeztet, amelyet a pestises betegekkel közvetlenül érintkező személyek viseltek. (Szilárdfy Zoltán: A magyarországi kegyképek és szobrok tipológiája és jelentése. In. Bálint Sándor - Barna Gábor: Búcsújáró magyarok. A magyarországi búcsújárás története és néprajza. Budapest, 1994. Szent István Társulat. 324. 1.).

A kapucinus atyák 1729-től jegyzéket vezettek a kegyhelyen tapasztalt csodás gyógyulásokról és imameghallgatásokról, melyekből 1780-ig mintegy 350 esetet rögzítettek. Itt olvashatunk először a kegyképen és körülötte elhelyezett hálatárgyakról, az ún. offerekről, melyek általában ezüstből készültek, és valamely testrészt vagy szervet formáznak. Ezek nagy részét a XIX. században a helyi atyák beolvasztatták, de megmaradtak például a Szűzanya és a kis Jézus fejét ékesítő koronák, valamint a Szent Szűz nyakáról lelógó, többsoros, szív alakú medallionnal ellátott ezüst lánc is.

Emlékezetes 1771 Pünkösdhétfője. A székesfehérvári hívek egy csoportja Bodajkra zarándokolt, melyen részt vett Kovács Szabó Péter 14 éves lánya is, akinek egyik lába olyan béna volt, hogy csak mankóval tudott elbicegni Bodajkra. A főoltár előtt tipegve a Szűzanya segítségét kérte a kislány, aki úgy érezte, mintha valaki a levegőbe emelné és azt mondaná: "Kelj fel, már mankó nélkül is tudsz járni". Ekkor hirtelen felgyógyult a béna lába, és mankóját a sekrestyébe vitte azzal a kéréssel, hogy függesszék fel hálából a Szűzanya oltárára.

Említésre méltó az égés nyomait viselő női ruha története is, mely szerint a XVIII-XIX. század fordulóján egy megözvegyült jámbor asszony aggódott férje lelki üdvéért, ezért a bodajki templomban Gergely-misesorozatot rendelt. Az utolsó Gergely-mise alatt Úrfeltámadáskor megjelent a férje és közölte vele, hogy az összes büntetéstől megszabadult. Az özvegy megnyugtatásképpen annak vállára tette a kezét, mely érintés égési nyomokat hagyott a feleség ruháján. A kislány mankója és az özvegy ruhája ma a kegyoltár mögött felfüggesztve látható.