Kovács Janka

37 éves vagyok, Dunaújvárosban élek férjemmel és két gyermekemmel.
Dunaújvárosban születtem, középiskolai tanulmányaimat is szülővárosomban folytattam, majd politológusként diplomáztam az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán.
Az egyetem elvégzése után visszaköltöztem Dunaújvárosba, kereskedelmi területen, egy multinacionális cégnél helyezkedtem el, mint részlegvezető, majd azt követően 9 évig logisztikai területen dolgoztam, szintén egy multinacionális vállalatnál.
A politika mindig is érdekelt, a tenni akarás mindig is motivált, de politikai párthoz csak 2018-ban csatlakoztam, addig “politikai árva” voltam. 2021 nyara óta vagyok a Momentum Mozgalom Közép-Dunántúli Régióvezetője és egy éve vezetem a Dunaújvárosi Helyi Szervezetet.
2021 novembere óta vagyok megyei önkormányzati képviselő.
Család és barátok révén ezer szállal kötődöm nemcsak Dunaújvároshoz, hanem Fejér megye más településeihez is. Kiemelten fontos számomra, hogy megőrizzük Fejér megye versenyképességét, de csak olyan beruházásokat támogassunk, amelyek hosszú távon biztosítják a megyében élők boldogulását, figyelembe véve és megőrizve a megye sokszínű és igen gazdag természeti kincseit, kulturális örökségét. Vitális érdeke minden megyében lakó polgárnak, hogy a rendelkezésre álló forrásokat valóban a régió fejlesztésére fordítsuk, segítsük annak 21. századi fenntartható fejlődését, ne csak egyik politikai ciklustól a másikig gondolkodva.