Nadapi Szintezési Ősjegy

A nadapi Szintezési Ősjegy az 1888-as létesítése ófa folyamatosan a földmérés és térképészet egyik legfontosabb területének, a magasság meghatározásának a magyarországi viszonyító pontja. Az Osztrák-Magyar Monarchia idején létesített hét szintezési főalappont egyike, ugyanakkor az egyetlen, ami a trianoni döntést követően Magyarország határain belül maradt.

Az Osztrák-Magyar Monarchián belül, a bécsi Katonai Földrajzi Intézet szervezésének 1872-től kezdték kiépíteni az első nagy kiterjedésű szintezési hálózatot, aminek célja az egységes magassági rendszer meghatározása volt. Alapszintfelületnek az Adriai-tenger középvízszintjét választották, ahogyan (kisebb területre kiterjedően) 1843-ban Vásárhelyi Pál is, aki ezzel első ízben valósította meg az Adria szintjére vonatkoztatott alapszintet. A nadapi szintezési főalappont magasságát 1888-ban vezették le a Trieszt-Budapest közötti szintezési vonal egy kápolnásnyéki pontjáról, a magassága így a trieszti kikötő Molo Santorio-n 1875-ben meghatározott adriai középvízszintjéhez viszonyított. A főalappont valójában a felszínen kibukkanó gránit alapkőzetnek 20x20 cm méretű vízszintesre csiszolt felülete. A szemlélő nem ezt látja, hanem egy két részből álló, alsó részében üreges obeliszket, amely valójában védmű. Az obeliszk felső része elmozdítható, hogy a védett sziklafelületre a méréskor szintezőlécet lehessen helyezni.

A trianoni döntés következtében a monarchiával közös mérési rendszer (szintezési hálózat) megszűnt, új hálózat kiépítése vált szükségessé, aminek kiinduló pontja az egyetlen határon belül maradt szintezési főalappont, a nadapi Ősjegy lett.

1920-tól három ízben került sor országos szintezési hálózat mérésére Magyarországon, és minden alkalommal az origót adó Szintezési Ősjegy jelentette a viszonyítási pontot, ennek a magasságát fogadták el fix értéknek. Elmondhatjuk, hogy 1888 óta hazánkban minden tengerszint feletti magassági adat a Nadapi Ősjegyen alapul. 1951-ben az eredeti ponttól mintegy 200 méterre egy újabb szintezési főalappontot létesítettek, nevezik ezt Nadap II.-nek is. Ez sziklaüregben, fedlapokkal védetten elhelyezett három szintezési gombot jelent. Ezen szintezési gombok magasságát is az őspontról vezették le. Itt kell megemlíteni, hogy 1960-ban Magyarországon (ahogyan az egykori Varsói Szerződés tagállamaiban is) az adriai tengerszint helyett a balti alapszintet vezették be. Ez a gyakorlatban annyit jelentett, hogy minden adriai magasságból 67,5 centimétert le kellett vonni, hogy az új rendszerű (s azóta kötelező) ún. balti magassághoz jussunk.

Az alappont létesítésekor a hely-választás fontos szempontja volt, hogy a Velencei-hegység a Kárpát-medence legöregebb és legstabilabb képződménye, az itt fekvő Nadap település pedig az ország geológiai szempontból legszilárdabb pontja. Az Ősjegy a falu legrégebbi lakókörnyezetének közvetlen szomszédságában, egy elhagyott kőbánya területén, ugyanakkor nagyon szép sziklás-erdős természeti környezetben helyezkedik el. A Szintezési Ősjegy és környezete kedvelt kirándulóhely, jól megközelíthető autóval, biciklivel a településen át, gyalogosan pedig turistaúton keresztül.

A Szintezési Ősjegy funkciójában országosan egyedülálló, ugyanakkor szimbolikus jelentőséggel is bír, jelképezve az állandóságot, a stabilitást és a változatlan alapot az újrakezdéshez. Latin nyelvű felirata szerint "örökös hely" (locus perennis). Szakmai szempontból azért, mert a magassági viszonyító pontnak a geodéziai mérések miatt fizikailag is léteznie kell, történeti, közérzeti szempontból pedig azért, mert ez is a magyarság történelméne, identitásának része.