Steixner István bőrműves magyar népi ornamentikából, hagyományos magyar motívumokból merítkező munkássága
Steixner István már tíz éves korában megismerkedett a népi mesterségekkel, ettől kezdve folyamatosan tökéletesítette tudását: az általános iskola alatt a tűzzománc, ötvösség, fafaragás, oklevélírás és alkalmazott grafika mellett a bőrművesség rejtelmeiben merült el leginkább. Innen egyenes út vezetett a Képző és Iparművészeti Szakközépiskola bőrműves, majd a dunaújvárosi Lorántffy Zsuzsanna Középiskola bőrműves, továbbá népi bőrműves szakára. Az Országos Szakma Kiváló Tanulója versenyen elért eredménye csak még inkább meggyőzte arról, hogy jó úton jár. 2001-ben indította vállalkozását, emellett néhány évig bőrműves szakoktatóként is dolgozott, 2008-tól pedig főállásban foglalkozik bőrműves termékek készítésével. 2016-ban Dunaújvárosba költözött, ahol folytatta vállalkozása és önmaga fejlesztését, immáron kollégák segítségével. 2018-ban alkotótársai meghívására csatlakozott a Heves Megyei Iparkamarához, akikkel közösen viszik el programcsomagjukat és alkotásaikat divatbemutatókra idehaza és külföldre. Ugyanebben az évben nyújtotta be először „Griffes Kollekció” pályázatát a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarához, amellyel rögtön elnyerte a Kiemelt Magyar Kézműves remek díjat.
2019-ben megkezdte együttműködését az Agrárminisztériumon belül működő Magyar Nemzeti Vidéki Hálózattal, melynek partnereként és szakértőjeként vesz részt nemzetközi rendezvények szervezésében, ahol lehetősége nyílik kiállítani és szélesebb körben bemutatni kézműves termékeit is. 2020-ban több szakmai díjjal is jutalmazták munkásságát. az Eger Junior Expo – Fiatal Vállalkozók Országos Szakkiállításán 3. helyezést ért el, majd szintén ebben az évben az 1956-os Vitézi Lovagrend Világszövetségének elnöke és főkapitánya Vitézi címet adományozott számára. Ezt a megtiszteltetést értékteremtő munkásságával, és a magyar kultúra ápolásában való nagyfokú szerepvállalásával érdemelte ki. Az elismerések sorát tovább bővítette az ismételten elnyert Kiemelt Magyar Kézműves Remek Díj és az Év Kiváló Szakembere 2020 Díj Arany csillag fokozata, amelyet a XXVI. Szakmai Elit jótékonysági díjátadó gálán vehetett át. Különleges munkáit az elmúlt években 30-nál is több kiállításon és 652 rendezvényen tekinthette meg a közönség és mára közel 10000 alkotáson keresztül 45 országba jutottak el az ősi magyar motívumkincsből merítkező Steixner bőrtárgyak.
Steixner István alkotásainak mindegyike teljesen kézzel készül; maga tervezi a mintát, szabja a bőrt és varrja össze a darabokat. Tekintve, hogy minden esetben a megrendelők egyedi elképzelései alapján dolgozik, tulajdonosaik a kész tárgyakat valóban magukénak érezhetik, melyek harmonizálnak saját ízlésükkel, személyiségükkel. Az általa készített termékek jóval többet tudnak praktikus funkciójuknál: klasszikus, örök darabok, amelyek hosszú éveken át kiszolgálják viselőjüket és sosem mennek ki a divatból. Nemes anyaguknak, aprólékos kidolgozottságuknak és egyedi mintázatuknak köszönhetően valódi értéket képviselnek. Ezen minták megtervezéséhez a készítő nagyban merít a honfoglaláskori magyar népi ornamentika elemeiből, és ezeket újragondolva alakítja ki termékei egységes, összetéveszthetetlen stílusát. Hitvallásában alkotásai kultúraközvetítő szerepét tartja a legfontosabbnak: „Célom, hogy alkotásaimmal bemutassam azon tárgyakat és motívumkincset, amely a magyar nép sajátja, amelyet a történelmi viharai sem tudnak eltörölni, megváltoztatni. Ebből a több ezer éves múlttal rendelkező formavilágból táplálkozom, de azt nemcsak önnön valójában tudom megmutatni, hanem a mai korra aktualizálva is. Munkám során arra törekszem, hogy a múltat idéző mívességet modern köntösbe öltöztetve ötvözzem termékeimben a tradíciót és az innovációt. Nagy örömömre szolgál, hogy nemcsak a magyarok, hanem a külföldiek is érdeklődnek alkotásaim iránt. Az ő megrendeléseik jóvoltából a magyar kultúra a világ legtávolibb pontjaira is eljuthat, és egyre szélesebb kör ismerkedhet meg formakincsünkkel, népművészetünkkel.”